Köszönöm, nincs itt semmi látnivaló, tessék, mehetünk tovább! – szólt belőlem a sürgetés, amikor megdicsérték a hajamat.
Az előző bejegyzésben betekintettünk abba, hogy milyen is visszajelzést adni másoknak. Ez nem egy egyoldalú dolog, a tartós eredményhez szükség van mindkét fél bevonására. Bátorság és felelősségérzet kell ahhoz is, hogy a felénk érkező visszajelzéseket megfelelően fogadjuk.
Mert az élet nem egy pillecukros csillámpónis habos torta! Néha pont azzal tesz jót nekünk, hogy megeddz bennünket, és ezáltal komolyabb próbákat is kiállunk. Persze erre gyerekkorunkban senki nem emlékeztet, amikor belülről úgy érezzük, hogy… most „megint lefikázták a dolgozatunkat”… „megint nem voltunk elég jók a másiknak”… s amúgy is, „a sok pozitívum, amivel elhalmoznak bennünket, az csak mese habbal”…
A legfontosabb, hogy ha a fejlesztendő területeinkre kerül a hangsúly, akkor:
- Igyekezzünk higgadtak maradni, mert nagy valószínűséggel a másik valami fontosat szeretne nekünk átadni, még ha ez érzékenyen érint bennünket, s nem is a legideálisabb kontextusban csomagolták be nekünk az üzenetet.
- Ha valamit nem értünk, kérdezzünk vissza, kérjünk bővebb kifejtést a megjegyzésről, ezáltal mi is megértjük és jobban kezeljük az adott probléma természetét.
- Ha nem tudjuk hirtelen feldolgozni a bírálatot, akkor kérjünk időt: visszatérhetünk rá később is, kifejezhetjük, hogy még időre van szükségünk, hogy gondolkodjunk és reagáljunk rá.
A pozitív visszajelzéseket, a dicséreteket pedig mindig fogadjuk pozitívan, a másikat is megerősítjük abban, hogy értékeljük az erőfeszítéseit:
- Nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy kisebbítjük a saját szerepünket, vagy szégyenlősen visszautasítjuk a dicséretet, ugyanis ez rosszul esik annak, aki a dicséretet adja, s legközelebb még csak távolról sem fog megpróbálkozni azzal, hogy őszintén jót mondjon rólunk.
- Ha zavarba ejtő dicsérettel találkozunk, akkor se toporogjunk kényelmetlenségükben, s ne utasítsuk vissza, egyszerűen csak köszönjük meg.
- A dicséretre pedig ne egy sablon dicsérettel válaszoljunk, hanem várjunk meg egy olyan pillanatot vagy helyzetet, amikor a mi dicséretünk is szívből jön. Különben csak egyszerű bóknak hat a visszajelzésünk.
Nézzünk ezekre példát. Gyakori eset (még én is elkövettem ezt párszor), hogy mikor nők megdicsérik a másik öltözködését, akkor valamilyen hasonló mondat hagyja el a szánkat pironkodva, lesújtott tekintettel:
„Jah kösz, igazából ez az a csoffadt ruhadarab, ami már 2 éve a szekrényem legmélyén van, nem is olyan nagy cucc, de azért köszi.”
Mi a gond ezzel a reakcióval? Ezzel a mondattal egyrészt azt állítjuk, hogy igénytelenek vagyunk, másrészt azt, hogy a partnerünknek rossz az ízlése. Sehogy sem jövünk ki jól ebből a diskurzusból.
A fenti válasz helyett inkább az alábbit javaslom:
„Nagyon köszönöm a visszajelzést. Jól esik, hogy észreveszik az igyekezetet.”
Mindezt mosolyogva köszönjük meg, a másik szemébe nézve. Ha zavarba jövünk, akkor minimum egy köszönöm hagyja el a szánkat. Közölhetjük őszintén, hogy zavarban vagyunk, de ne kezdjünk el feleslegesen fecsegni a végtelenségig.
Hasonlóan általánosan elfogadott helyzet, hogy amikor az ismerőseink megdicsérik, mennyit fogytunk, viszonzásként mi is azonnal valamilyen bókot odabökünk csípőből:
„Igen-igen, te is nagyon jól nézel ki.”
Ezt a mondatot töröljük ki az agyunkból. Persze, kellemetlen, hogy nem nekünk jutott először eszünkbe megdicsérni a partnerünket, de ne lőjjük le a másikat egy ennyire bagatell válasszal. Inkább illedelmesen köszönjük meg a dicséretet, majd várjuk meg a legmegfelelőbb pillanatot, hogy ki tudjunk emelni egy konkrétumot vele kapcsolatban. Jobb érzéssel fog bennünket is eltölteni, hogy látjuk az őszinte örömöt felcsillanni a tekintetében.
Nem találkoztam olyan tréninggel egyébként, ahol a pozitív megerősítést vagy a dicséretet gyakoroltatták volna, pedig mikor lenne máskor aktuálisabb, mint a mai totál elszemélytelenedett világban?! Megfogadtam, hogy minden nap legalább egyszer észreveszem valakinek a pozitív tulajdonságát vagy az erőfeszítéseit, és tömören, ugyanakkor sokatmondó dicséretben kifejtem neki. És valóban, igazán jól esik, amikor ezt megköszöni nekem, hiszen értékeli, hogy aktívan figyeltem és törődtem vele.
