Van, amikor megbánjuk, hogy kiállunk a közönség elé, mert nem készültünk fel erre a mentális helyzetre. Első kézből szerzett tapasztalat alapján a konyhafelújítás is hasonló bűbájjal rendelkezik.
Készülj fel a nem várt helyzetekre!
Ha egy fontos előadásra készülünk, mindig mérjük fel alaposan a terepet jó előre. Melyik teremben leszünk, hol fogunk állni, hogy fog kinézni élőben a dolog, és ha van rá lehetőség, akkor tartsunk egy főpróbát is. Úgy gondolom, a konyhafelújításnak is hasonlóképpen álljunk neki: rajzoljunk egy méretarányos térképet, és nézzük meg, mik a lehetőségeink, álmodjuk ebbe a térképbe bele az új konyhánkat. Főpróbát sajnos nem tudunk tartani utóbbinál, de reméljük a legjobbakat. Ha jó szakembert bízunk meg a bútortervezéssel vagy a kivitelezéssel, akkor nem fogjuk megbánni.
Szerezd meg a rutint!
A prezentációba nem spontán vágunk bele, nagy hangsúlyt kell fektetnünk a rendszeres gyakorlásra, hogy egyrészt a végeredmény már egy kiforrott történet legyen, másrészt minél többet gyakorlunk, annál inkább rutinszerűvé válik a cselekedet és kevésbé érezzük majd, hogy nagy a tét.
Nos... a konyhafelújítás merőben más. Ha nem vagyunk festő-mázolók, építőmunkások vagy asztalosok, akkor ez a rutin nem alakul ki egyhamar, valószínűleg az "elsőbálozók" kategóriájába kerülünk... és talán örökre így is marad, mert nem szeretnénk utána a közeljövőben újra és újra gyakorolni. A felújításnak nagy tétje van, mivel évekig fogjuk az általunk elrontott falat bámulni, így nagy kockázatvállalásra is szükség van!
Kell az adrenalin!
Rögtön, mielőtt kilépünk a nyilvánosságot jelentő ingatag deszkákra, a testünk kap egy impulzust, amitől olyan tüneteket produkálunk, mint a hangremegés, vörös foltok, torokköszörülés, kényszeres lábmozgatás, vagy akár az ájulás.
Mindezek a tünetek természetesen (miért ne?) megjelennek a konyhafelújítás során is. Megjelennek, ha elbizonytalanodunk, amikor legszívesebben feladnánk az egészet, amikor allergiásak leszünk a csemperagasztóra, vagy amikor köhögőrohamban törünk ki a glettelést követően.
Ezeket a tüneteket az adrenalin okozza, ami olykor a barátunk, olykor a legádázabb ellenségünk. Szükség van rá, ugyanis segít, hogy produktívak legyünk. Tehát tanuljunk meg élni vele, használjuk ki, hogy van nekünk: láttam már olyat, hogy valaki mementót írt fel magának a tenyerébe, mielőtt színpadra lépett, vagy mondogatta magának, hogy "Csináljad, különben soha nem fejezzük be ezt a rohadt konyhát!". Lélegezzünk, néhány légzéstechnikai gyakorlat segíthet feloldani a bennünk lévő feszültséget. Emellett tanuljunk meg nevetni is! A nevetés során levegő áramlik ki a testünkből, megkönnyebbülünk és eleve mosolygunk, ez jó érzéssel tölt el bennünket, nem beszélve arról, hogy a közönségünkre is jó benyomást teszünk. És hát szükség van a nevetésre, például amikor végignézzük, hogy egy jókora festékfolt a padlóra csobban lassított felvételben, vagy amikor a hűtő alá beszorul egy kivehetetlen törmelék.
Gyönyörködj a végeredményben!
Amikor megtartottuk az előadásunk, learathatjuk a babérokat. Először is legördül rólunk a szereplés terhe, de utána be is kell gyűjtenünk a visszajelzéseket és dicséreteket, hogy tovább fejlődhessünk. Szerintem a konyhafelújítás végeredményében is hasonló érzésekre kell számítanunk… persze… én ezt nem tudhatom… hiszen ott még nem tartunk…
